Gyakran ismételt kérdések
Telephelyeinken vállaljuk minden típusú gépkocsi időszakos műszaki vizsgáztatását és környezetvédelmi felülvizsgálatát. Előzetes időpont egyeztetés alapján, felesleges várakozás nélkül, gyorsan elvégezzünk a vizsgálatokat. 2010. január 1-től a jármű műszaki és környezetvédelmi érvényességét kizárólag a forgalmi engedély bizonyítja, amelyhez érvényesítő címke és plakett tartozik
. A járművel a közúti forgalomban a forgalmi engedélybe bejegyzett érvényesség időpontjáig lehet részt venni. Lényeges változás, hogy a tulajdonos, üzemben tartó felelőssége megnő a jármű műszaki állapotát illetően, a jogszabályokban meghatározott követelmények tekintetében. Amennyiben a vizsgálat során a jármű nem felel meg, úgy január 1. után a jármű forgalmi engedélyének érvényességét megszüntetik, és eltávolítják a környezetvédelmi plakettet, valamint az érvényesítő címkét a jármű rendszámáról. Ebben az esetben a forgalmi engedély érvényessége az ellenőrzés napján szűnik meg, így a jármű vezetője a járművével – saját felelősségére és kockázatára – a helyszínt elhagyhatja, hogy azt műszaki vizsgára felkészítse. A balesetmentes közlekedés feltétele, hogy csak megfelelő műszaki állapotú járművek vegyenek részt a forgalomban. Ennek érdekében szervizünk vállalja a műszaki vizsgára való felkészítést valamint a vizsgáztatást. Minden napra vállalunk vizsgáztatást. Dolgozóink az Ön és családja biztonsága érdekében maximálisan a lehető legjobb munkát végzik a vizsgára való felkészítés során.
A felkészítés és a vizsgáztatás minden autómárkára vonatkozik:
- személygépkocsikra(gázüzemű is)
- kisteher-gépjárművekre 3500 kg-ig és 4 méter magasságig
- motorkerékpár
- terepjáró (4x4 összkerékmeghajtás)
- utánfutó, lakókocsi

2010 Új műszaki vizsga szabályok!
A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény módosítása értelmében 2010. január 1-től a járművek környezetvédelmi megfelelőségét a forgalomba helyezés előtti, illetve időszakos műszaki vizsgálat keretében kell elvégezni.
Ez azt jelenti, hogy 2010. január 1-vel megszűnik a környezetvédelmi igazolólap és annak érvényessége. A gépjárművek környezetvédelmi ellenőrzését az időszakos vizsgálat határidejéhez igazodva kell elvégezni. Lássunk néhány példát:
- Műszaki érvényesség 2011. március, környezetvédelmi igazolólap érvényessége 2010. január -> a környezetvédelmi ellenőrzést csak 2011. márciusában kell elvégezni.
- Műszaki érvényesség 2010. január, környezetvédelmi igazolólap érvényessége 2010. december -> a környezetvédelmi ellenőrzést 2010. januárjában kell elvégezni.
-
Műszaki vizsga 2009.decemberben megtörtént, annak érvényessége 2011. december, környezetvédelmi igazolólap érvényessége 2010. január -> a környezetvédelmi ellenőrzést csak 2011. decemberben a műszaki vizsgával együtt kell elvégezni.
Fontos: a környezetvédelmi mérés érvényességi ideje (időbeli hatálya) a műszaki vizsga érvényességgel megegyezik azoknál a járműveknél, amelyeknél a műszaki vizsgára 2010. január 1 után került sor.
VIZSGÁZTATÓ ÁLLOMÁSUNK KÉPEKBEN: